Vírusjelentés

Szerintem a napokban szinte minden családról, gyerekekről szóló blog így kezdődik: éppen betegek vagyunk, blablablabla...
Nem úszunk mi sem az árral szemben, bár Fanni, aki csütörtök este kezdte az influenza-bulit, az utolsó kidőlők közt volt az oviban, mára pedig csatlakozott a két kisfiú is.
Fanni úgy kezdte csütörtök este a fürdőkádban, hogy sírdogált és közölte: "Anya, nem tudom, miért, de én olyan szomorú vagyok." Már elég magas láza volt.
Másnapra viszont már javult a közérzete, csak a lázat kellett lerángatni, meg a fikamanókat kapkodni.
Természetesen pénteken az első telefonom a munkahelyem bérszámfejtője volt, hogy legkésőbb keddig bumlizzak be hozzá adópapírokat aláírni. Nagyjából épp ennyire saccoltam azt az időt, mire mindannyian lerobbanunk.
A fiúk azonban még ma reggel is "csak" köhögtek, így nyakunkba vettük a várost, tudván, holnapra úgyis csak romlik majd a helyzet. Az iskolában szép játszóteret csináltak az ovis részlegre, Fanni és Poci lobbiztak is, hogy ott játszhassanak, végül kiegyeztünk egy Ikeás játszásban, mert szörnyen fújt a szél. Életemben először gonosz anyuka voltam és beengedtem őket a játszóházba, más gyerekekre tekintet nélkül, bár gyanítom, aki 3 éves kor fölött hétköznap az Ikeás erdőben tartózkodik, aligha makkegészséges. A vírus pedig már úgyis mindenhol, ahol emberek tartózkodnak, annyi a levegőben, hogy csak az immunrendszeren múlik, beadja-e a kulcsot vagy nem.

Upsz, ez eddig elég unalmasra sikeredett.
Lényeg a lényeg, Máté volt ma a legjobb fej kisbaba a világon. Magával hozta a körútra Poci autós könyvét, és végig olvasott és mesélt: "Brrr. Brukk. Brakk. Gagga." (Az utolsó teherautót, traktort jelent, és minden más nagyobb munkagépet is). Olvasott a kocsiban, oda is, vissza is, az áruházban is -meg is csodálták páran. Nagyon édes volt.

Kicsit összefüggéstelen vagyok, vajon miért? Sorry.
Holnap jön a fekete leves nap, mert Máténak is beindult az orra, ami egész napos porrszívózást-orrmosást jelent majd, és azt mind a ketten utáljuk. Poci asztmáját pedig nagyon berobbantotta a vírus, nem tudom, hogy bírja majd a holnapot. (Ne is akarjátok elképzelni a vacsoránkat. Hol Máté dobott vissza egy-egy adagot a nagy köhögéstől, hol Poci próbálta kiereszteni róka komát a köhögőgörcs miatt, szerencsére neki nem jött össze.)

Ja, és erről jut még eszembe: Máté elé pakoltam ma egy csomó apró falatkát, sajtot, kenyeret, parit egyszerre. Na, ezt soha többet nem teszem. Először belepakol annyit a szájába, amennyi csak belefér, egészen púposra, utána kezdi el rágni. A többit el lehet képzelni.
(Fanni szavaival élve, aki a "mi folyik itt" szólamot így alakította át anno: "Na, mi folyik ki?")

És akkor a képek:

Behoztuk a hintát, apa nagy örömére, mert a lépcsőhöz mostantól már csak fejbeverés útján lehet bejutni, oda van ugyanis felfüggesztve. A nagyok lelkesen hintáztatnák Mátét, néha kegyesen hagyja is magát, de leginkább csak az enyém a megtiszteltetés, hogy lökhetem.





Reggel nézik a "csimcsemet".

Karácsony óta gyakran tartanak gitárkoncertet. Köszönjétek meg, hogy nincs időm hangfelvételt sem készíteni, sem felrakni. Viszont irtó édesek, nagyon komolyan veszik a művészetet.




Ezt a képet Poci készítette rólunk.

A legédesebb kádas képek sajnos egész alakosak lettek, ezeket nem rakhatom fel, mert ha kipakolnám ide a titkos dolgokat, verekednének itt az anyósjelöltek...

Ismerkedés a kakaós csigával. Jó kapcsolat lesz.


Még egy jó pasi.


Önerőből mászik bele.

És egy kis reggeli műalkotás, amelybe végül még Máté is beszállt.