2014. július 6., vasárnap

Bicikli szállítás

A mostani nyaraláson családi szinten is hangsúlyt kap a biciklizés, márpedig a "hogyan szállítsunk le kocsival 5 biciklit a Balatonra?" kérdésre kidolgozott stratégiát most először próbáltuk ki élesben.

Íme:




A vonóhorgos tartóval megküzdöttünk rendesen. Első kísérletre billegett jobbra-balra az egész, teljesen félelmetes volt, nyilvánvaló volt, hogy ilyen állapotában nemigen lehet elindulni vele. Aztán kiderült, hogy nem a tartó billeg, hanem maga a kivehető vonóhorognak van egy holtjátéka, az billeg. Leszedtük a tartót, és megpróbáltuk újrailleszteni a vonóhorgot. Ezúttal sikerrel. Nem igazán tudtuk meg, hogy mi volt a gond, de legalább annyit megtanultunk, hogy lehetséges rosszul berakni a vonóhorgot, úgyhogy a jövőben figyelni fogunk erre is.

Onnantól, hogy a vonóhorog stabil volt, nem volt több probléma. Az első 50 km-en az autópályán persze végig gyomorgörcsöm volt, és szinte láttam lelki szemeim előtt, ahogy lefordul az egész, és szinte hallottam a szörnyű zörejeket, de semmi ilyesmi nem történt, akkor sem, mikor 130-as tempóval úthibán hajtottunk át, és jó nagyot huppant az autó.

A második fotón jól látszik, hogy a csomagokkal is telipakolt autónak elég rendesen leült a hátulja (pedig még ezután szálltunk be öten), de gondot ez sem okozott. Az nagyon érződött az autón persze, hogy jóval jobban erőlködik az emelkedőkön például, a fogyasztás is biztos drasztikusan ugrott meg, de amúgy semmi különösebb probléma nem volt menet közben.

Összességében kiválóan vizsgázott a rendszer.



2013. szeptember 4., szerda

Fogak

Máté kissé furán selypített ma, mikor elhoztam az oviból. Felmentünk az udvarról a szekrényéhez a cuccaiért, majd amikor már a kocsiban ültünk, akkor kezdte újságolni a nagy hírt: két foga is kiesett az oviban. Pontosabban, mint kiderült, kihúzta magának mindkettőt "mert nagyon mozogtak".
Ezután az is kiderült, hogy sajnos "elveszett mind a kettő, és így több pénzt fog hozni a fogtündér, mert Poci is többet kapott, mikor elveszett neki a foga a Balatonban." [ezt így egy szuszra mondta el, levegővétel nélkül .... ]

Hejj, pedig hogy vigyázhatott azokra a fogakra, micsoda pech, hogy elvesztek?!! :)

2013. augusztus 9., péntek

Endomondo

Az Endomondo lényegében egy számítógépes program, vagy ahogy manapság legtöbbet találkozunk az ilyesmivel: telefonos alkalmazás. Azt tudja, hogy amikor az ember sportol (fut, biciklizik, túrázik) és magával viszi az okostelefonját, és sport előtt elindítja ezt a programot, a program végigköveti GPS koordináták alapján, hogy merre járt, hol milyen sebességgel haladt, mennyi idő alatt tett meg egy-egy kilométert, stb. stb. (ennél jóval többet tud, de ez a lényege talán).
Namármost együtt nyaralunk éppen Mamával és Papával én meg nekiugrottam egy hosszabb, egész éjszakás bicikli túrának. Hogy a Mama ne aggódjon a kicsi fiáért feleslegesen, Kingának megmutattam, hogy az én számítógépemen hogyan tudja nyomon követni az Endomondo-ban, hogy hol járok éppen, és akkor szükség esetén megnyugtathatja a Mamát, hogy minden oké.
Igen ám, csak ha Kinga leül a gép elé, pillanatokon belül ott terem Pocika: "Mit csinálsz?"
Így esett, hogy aznap este Pocikát már nem lehetett elalvásig levakarni a gépről, percenként tudósított a hollétemről. Időnként unalmas lehetett, mert amikor teljesen véletlenül belefutottam mondjuk egy szabadtéri gitárkoncertbe, akkor leszálltam a bringáról, leültem a fűbe, és szépen végighallgattam :)
Poci képes volt hajnal háromkor, mikor "véletlenül" felkelt, kijönni és ellenőrizni hol tartok éppen.
Aztán persze már nem volt megállás. Innentől adta magát, hogy amikor már nagyon közel jártam másnap reggel, szépen kiállt az egész csapat a kapuba, és várták hogy megjöjjek.
Én pedig befutottam.
És örvendeztek vala.

2013. április 13., szombat

Fannika

Itt éppen a szupertitkos laboratóriumában kotyvaszt valami biológiai fegyvert. Esetleg bombát gyárt.



Ti ismertek olyan gépet egyébként, ami azt mondja, hogy "szincsünván" és tűz jön ki belőle? Épp tegnap nosztalgiáztunk, hogy Fannika kb. 3-4 éves lehetett, amikor odajött hozzánk, és szemmel láthatóan zaklatott lelki állapotban megkérdezte: "tényleg van olyan gép, amelyik azt mondja, hogy szincsünván és tűz jön ki belőle?".

Lövésünk nem volt, hogy mi a túró lehet az, de a gyerek halálra volt rémülve a lehetőségtől, ezért próbáltuk faggatni, hogy mégis mi lehet az, hol hallotta, hol látta? Sikertelenül.
Napokkal később jöttünk rá végül. Megfejtés az alábbi videóban 4:08-nál (de érdemes végignézni, hogy értelmes legyen - a teljes video egyébként csak 6 perces, nem 13)


2013. március 30., szombat

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Tegnapelőtt, mikor így néztünk ki reggel


az ünnepi hangulat jegyében felkapcsoltam a házon a karácsonyi fényeket.

Ma reggel pedig -teljesen átadva magunkat immár az ünnepi hangulatnak- megtekintettük a Karácsony Artúr (Arthur Christmas) című mesefilmet, amely mindannyiunk szerint a valaha létezett legjobb karácsonyi mese.

Hát további kellemes húsvétot mindenkinek!

2013. március 21., csütörtök

Dehalehet ne videl

Pocikánk körül zajlik az élet. Sőt: az ÉLET!
Tegnap például fekete pontot kapott. Egymástól teljesen függetlenül az anyja is meg én is pontosan ugyanúgy reagáltunk mikor először meghallottuk a hírt: hirtelen kivirult a fejünk és fülig szaladt a szánk és elragadtatva kiáltottunk fel: TÉNYLEG?!
Mint kiderült, azért kapta, mert elfelejtette betenni a táskájába az ének könyvet, így nem volt nála az órán. Ezért pedig a szabályzat szerint fekete pont jár. Poci tudósítása:
- De Viki néni azért meg is dicsért kicsit.
- Tényleg? Azért mert fekete pontot kaptál?
- Nem azért. Sírtam. És azt mondta sajnálja, hogy fekete pontot kell adjon, mert nekem legalább vannak érzelmeim, sokan meg csak a vállukat rándítják meg, ha fekete pontot kapnak.

--------------------------------

Aztán meg tegnap reggelre kiesett egy újabb foga. Rettenetesen várta ma reggel a fogtündért. A helyzet az, hogy ő ereklyeként gyűjti a kihullott fogait, és aggódott picit, hogy emlékszik-e még erre a tündér, mivel elég régen volt az utolsó fogvesztés. Megpróbált biztosra menni, úgyhogy egy cetlin a következő üzenetet hagyta az ablakban a fog mellett (gyönyörű gyöngy betűkkel írva, alig egy-két helyen radírozva és javítva):

"Ha nagyon szeretnéd videl a fogam dehalehet ne videl."

2013. február 22., péntek

Poci szaval


A tegnap beharangozott német nyelvű szavalóversenyen Poci által előadott performanszé:


Anya az eredményhirdetést is felvette, annyira biztos volt a továbbjutásban, de végül a zsűri máshogy látta a dolgot. Annyi mindenesetre bizonyos a felvétel alapján, hogy nagyon erős volt a mezőny, ha Poci ezzel az előadással nem fért be a legjobb négybe.

Hát ilyenek ezek a saját gyerekükkel elfogult szülők ;-)