2010. május 31., hétfő

Viszlát, tavasz!

A main kívül már csak egy kupac képpel tartozom, aztán jöhetnek a vadiúj fotók. Itt azonban még jön egy csomó tavaszi kép, ha már holnap kezdődik a nyár. Vagy legalábbis úgy fogják hívni.




Eme fotót Melindának kell dedikálnom. Hogy elhiggye, nem lógatjuk a lábunkat.
Ez a szoba a Fannié lesz. Persze csak ha sikerül Elődtől elvenni a dekopírfűrészt. :)
(Jelenleg már a tapétátlanítás is megtörtént, holnap papáék lesimítják, utána enyém a terep és a színeké!!! :)




Március. A nekem legkedvesebbek.




Szinte tóparti hangulat, pedig az apró boglárkák egyáltalán nem hivalkodnak az ágyások szélén. De amikor ők nyílnak, még nincs nagy konkurencia.




Leánykökörcsin. Még a gyerekek is lenyűgöződtek tőle.




Megint egy apróság, ami még Máté motorkerekeivel is dacol.




A barackfa utolsó virágzása. :(




Meggyvirágzás.




Látjátok a kis melóst rajta? Amíg virágzott, végig úgy tele volt méhekkel, tiszta zümmögő-szinfónia.




A metélőhagyma pom-pomjai szeretnivalóak (és finomak).




Százasával nyitja a virágait a szegfű. Ha így folytatja, az egész sziklakertet teleültetem vele.




Pázsitszegfű.




Hozzánk költözése óta először mutatott be igazi gazdag virágzást a pünkösdi rózsa.




Ezt a virágot már kicsit körülményesebb gondozgatni.
De nem is virág, inkább gomba, úgy nő. (Lehet, hogy az esőtől?)




Ugyanúgy szeret modellt állni, mint Fanni.




Ez a kép már Mátéról készült VOLNA.




És íme Máté, kizárólag motoron.

2010. május 23., vasárnap

Hmmm....

Nekem van napozószékem.
Vagyis volt, de erről majd később. Önmagában az is nagy szenzáció, hogy egyáltalán lett, mert apa sokáig kötötte az ebet a karóhoz, hogy minek az nekem, úgysem lesz időm beleülni, és csak a helyet foglalja majd a kisházban.
Ezegyszer mégiscsak a sarkamra álltam, és megharcoltam jogos jussomért, mely piros színben a kék barkácsáruházból hozzánk költözött.
Naná, hogy apának nem lett igaza. Ültem benne. Legalább kétszer. Bár nem huzamosabb ideig.
A gyerekek viszont annál többet, feküdtek is benne, hintáztak is benne, becsípték a kezüket is vele, minden funkcióját felfedezték.
Számomra meg maradt emberi szabadságom szimbóluma, ahogy állt ott az udvar közepén, bennem mindig élhetett a tudat, hogy "akár ülhetnék is benne, ha akarnék".

Miután tegnap a novembert ismét felváltotta valami áprilisféle, dacolva az elemekkel és fittyet hányva arra, hogy óránként vissza kell menekíteni a kisházba a semmiből ránk zúduló zuhárék miatt, előbányásztam a napozószéket.
Belülni még nem volt alkalmam. De megtekinthettem, ahogy Fannika szinte szünet nélkül terpeszkedett benne boldogan és elégedetten. Amíg én főztem, ő olvasgatott. Amíg kupielhárítottam, napozgatott. Majd kivonultam, és áthelyeztem neki az árnyékba, mert ott kívánta folytatni az ejtőzést.

Délután nagy bömbölés "hívogatott" az udvarra. A napozószékem elhalálozott. Fanni szerint Máté a hibás, Máté nem belátó az ügyben, engem meg nem érdekel, mert úgyis mindenkire haragszom. Kinyírták a szimbóleumot!!!
Egy világ omlott össze bennem. Igen.

Apa szerint nem esélytelen, hogy a kék barkácsáruházban találunk majd olyan csavart, amivel megszerelhetjük.
Holnap nincs nyitva.
Tehát holnaputánig szimbóleumhiányos házirabszolga vagyok. Addig mindenki -de leginkább magam- számára jól látható helyre teszem azt a magazint, ami több napja várja már, hogy legyen időm kinyitni. Jól jön a tudat, hogy "ha akarnám, akár olvasgathatnám is".

2010. május 20., csütörtök

Viszlát, ovi!

Bájos kis emlékeim között őrzöm, amikor az óvónénikből a már 3 hete óvodássá lett Fanniról sikerült végre az első információt kicsikarni: "Már nem olyan borzasztó." (Mindössze arról volt szó, hogy a dackorszakot tökéletesen teljesítette.)
Most, szűk négy évvel később "a drága kis Fannika, nem is hiszem el, hogy tud bármi rosszat csinálni" bizony elhagyja az óvodát. Olyan szinten izgatja már, ami előtte van, hogy magam sem tudom, őszinték-e a szomorkodásai -gyanítom, hogy egyszerűen csak ráhangolódik az óvónéni lelkére, azért sóhajtozik.
De azért tegnap este azt szerette volna álmodni, hogy egyszerre lehet iskolás és maradhat óvodás is. Szerintem ezzel valami nagyon igazat sikerült megfogalmaznia, magamban is érzem, hogy ez az élet egyik nagy kínja: a következő lépéshez legtöbbször el kell engedni, ami előtte volt.


A tömeg és a fényviszonyok nem tették lehetővé a minőségi fotózást, ezzel a két képpel azért igazolom, hogy a nagy esemény megtörtént:






A jövő pedig Peti jóvoltából már kézzel is fogható: a kiszemelt iskolatáskát megvette egy pécsi leárazáson, külön boldogság, hogy most Fanninak és Grétának egyforma táskája lesz.






Elszakadni egyenlőre még szinte lehetetlen tőle. (Sajnos nemsokára eldugom, hogy megélje a szeptembert.)

2010. május 17., hétfő

6 gyerek, 6 fölnőtt, egy pompás hétvége



Évek óta ijesztgetjük már a Barkó-famíliát azzal, hogy egyszer majd meglátogatjuk őket, de egy megszállás mégiscsak úgy az igazi, ha egy rakat gyereket cipelhetünk magunkkal. Megjegyzem, ugyanakkora rakat gyerekkel rendelkező családhoz. :) De hogy mégis a támadók legyenek előnyben a hazai pályán játszókkal szemben, Előd és Réku is a megszálló csapat részeként érkezett velünk.
Apa estére már le is cserélt engem egy új nyuszikára.


Másnap, Peti nyilazni tanítja Pocit.


A végére megtelt a céltábla, de a néha arra kószáló Penny kutya és a motorral elsuhanó Máté sejhaja is veszélyben volt időnként.


Eközben apa luxuskörülmények között kóborolt a világhálón.


Máté nem egyszerű eset, ha megyünk valahová, ő legszívesebben be se menne, és hamar távozni akar. Itt azonban pompásan érezte magát, a dombra épült telek egy tapasztalt motorosnak is nyújtott kihívásokat, volt ott egy rakat autó, jó csajok, akik ráadásul vagányabbak a legtöbb srácnál, na meg a kutyus is.


Huhúúúú, jön a vihar!


És az ijesztgető rém mögül kikukkant egy kis tündérke.


Eközben Fanni az íjjal tartotta sakkban az udvar közönségét.


Erdei tündér Johi.


Sok cuki apró csajszi kis helyen is elfér.


Oroszlánfiú -épp a szeme között csípte meg egy szunyog.


Időről időre kellett egy kicsit szeretgetni Pennyt.


Kicsi a bors....


A dinnyeevészet végül brutális dinnyetrancsírozásba fulladt, ők a nevetéstől dőltek, mi meg a ruháik látványától dőltünk ki majdnem... :)


És megtörtént a csoda: Fanni pótkerék nélkül repül...


Míg apa melózott, Bius újabb és újabb arcát mutatta be nekünk, a rajongóknak.


Peti fut, és Fanni egyre bíztatóbban száguld le a lejtőn.


Poci eközben rolleren hódította meg a dűnéket, de Fanni sikere őt is vonzani kezdte...


Mígnem elkuncserálta egy próbára Gráta bicaját, és csodák csodája, neki próbálkozni sem kellett, épp csak elindítottuk a lejtőn és már tekert is.
(Egy pillanatra elmerengtem, ne indítsuk-e el Mátét is a bicajon, de ennyire azért nem akarok még rosszat magamnak.)


Megdicsőülten.


Ő pedig a jól végzett munka után, fitten és sportosan. Köszönjük, Peti! :)


A nagy kerekezésből senki se maradhatott ki: az ifjú pár a gyerekek rollerére pattant.


És hogy Máté se maradjon ki a különlegeset bemutatók táborából...
(A lábak apához tartoznak.)


Ez a csaj tudja, mit akar.


Huncutságból is osztottak neki bőven. :)


Nem fáradtunk el, áááá, dehogy...


Esti mese. A lefektetés és az elalvás közt eltelt idő másodpercekben volt mérhető. 

Eszméletlen jó hétvége volt!!!
Anta, Peti, szóljatok, ha kipihentétek magatokat, és pakolunk! :)

2010. május 6., csütörtök

Friss-ropogós

Megengedtem magamnak, hogy túl fáradt legyek a blogíráshoz, úgyhogy hatalmas elmaradásaim vannak, fényképek tömkelege vesztegel megmutatásra várva. Kezdem a végén, a frissekkel.

Mire nem jó egy kis felújítás! A kábelcsatorna nem csak a kábeleket, a hangot is vezeti, sőt fel lehet fújni egymást rajta keresztül! :)



A nagyok profilból. Találjátok ki, miben merültek el.


Készül a dolgozószoba. Gondos kezek végezték a munkát, minden olyan szép lett, de még ez sem mentett meg bennünket attól, hogy a napokig építési területté nyilvánított lakásban való élettől totálisan elfáradjunk.
Most apára vára  festés, majd leköltözhet, és indul az emeleten a Fanni-szoba projekt. Mert egy iskolásnak saját szoba dukál. Igen-igen, egy jó adag (apa szerint felesleges) izgulás után végre tudjuk, hogy felvették abba az osztályba, ahová szerettem volna.


Mindannyiunkat jelképez a fotó: a kisnyúl kinyúlt vacsi közben az etetőszékben. (Ja igen,a  kisnyúlnak is megvan az ovis helye, jövő ősztől ketten boldogítják az óvónéniket Pocival a Maci csoportban!)