Mint hal a vízben...

Régóta szeretném már megmutatni, ami itt következik!
Ősz óta Fanni és Poci heti programjában az egyik leginkább várva várt esemény a csütörtöki úszásóra.
Mint az életben gyakran, ezúttal is "büdös mázlisták" voltunk, mert mindössze két utcányira tőlünk ott a tanuszoda. Na, nem is a kis távolság miatt minősítettem magunkat mázlipistáknak, hanem mert ami ott folyik, annál jobbat el sem tudnék képzelni a gyerekek számára. Szakértelem, türelem és gyerekszeretet találkozik abban, ahogyan Merci néni és Gyuri bácsi oktatja úszópalántáit.
A gyerekekkel egyenként foglalkoznak, mindenki a saját tempójában haladhat. Nincs erőszak, a víztől félő ebihalacskákat Merci néni hajlandó akár hetekig kis zsákként a nyakában cipelni, míg a gyerkőc maga úgy nem dönt, hogy eljött az ő ideje.

Egy dolgot tudok csak felróni Nekik: hiába kilincselek, én nem csatlakozhatok a halacskákhoz. :)

A végigfotózott óra számunkra különleges volt. Poci ugyanis eddig még nem szánta rá magát, hogy betegye a fejét a víz alá. Nem is sürgették, de egy ideje rádöbbent, hogy a többi gyerkőc már mind így úszik, és ez érezhetően nyomasztja.
Merci aznap megoldotta ezt a kis problémát.

Két-három felemelt fejjel, de feszengve leúszott hossz után Merci néni felajánlotta, hogy mi lenne, hogyha fújnák a vizet, mint a szülinapi tortát.

Közös erővel több száz szál gyertyát elfújtak, és Poci egyre vidámabb, felszabadultabb lett.

Ezúttal a torta már a víz alatt van, és nini, fel sem tűnt neki, hogy most ugyanazt csinálja, amitől az elején berzenkedett.
Hihetetlen volt, kicsit mint egy varázslat -és tényleg, Merci minden bűverejét bevetette.

Eközben Fanni szorgalmasan úszott, ő azon dolgozott Mercivel, hogy egyenesen haladjon, ne húzzon jobbra, ahogy a képen is látható.
Fanni az elmúlt hónapokban már elég komoly vízbiztonságra tett szert, simán leúszik egy hosszt egyedül és jól felméri, mennyire képes.

Mi pedig nézők vagyunk Mátéval. Egyikőnk nem annyira türelmes.


Egy csapatnyi huncut halacska.

Ügyes voltam?

Poci háton -ez már egyedül is ügyesen megy.

És Fanni háton.

Az óra végére már majd szétvetette a gyerkőcöt a büszkeség, naná, hogy igencsak vidám kedve kerekedett.

És ami végképp meghökkentő volt: a végén ő is gyalogolni akart a medence alján, mint a többiek!

Játékidő: ahány halacska, annyifelé úsztak széjjel.

És így lett Merci néniből karácsonyfa. :)

Millió köszönet Merci néninek és Gyuri bácsinak a sok-sok élményért!
Ilgyának pedig repül egy nagy köszönöm a képekért!