Odakinn

A karácsonyi szünetben a nyálkás rossz idő és a fogalmunksincshonnan beszerzett betegség miatt napokig kuksoltunk odabenn. Kisgyerekkel rendlkezők jól tudják, milyen nehéz ez, pár nap után már nem csak a gyerekek, én is fuldoklom a szobalevegőtől.
Aztán végre felvirradt a nagy nap, napsütéssel, semmi széllel, jó csípős hideggel, és akkora mázlink volt, hogy még a kedvenc kutyusainkkal is találkoztunk a patakparton.

Fanni a kertben pózol.

Mátépofik -Ő álmos, de a kutyusok majd magához térítik.



Idesüss, kesztyűnk is van! (Pár éve mekkora koloncnak élték meg, most igazi kincs.)

Hé, nekem is van, ezt is fényképezd le!

Poci, Jázmin és a fincsi gumihamburger.

Máté és Aliz. (Máté szinte végig a kezemben volt ezután, ezért nincs róla kép, de odavan a nagy bumszli kutyusokért, be is gyűjtötte tőlük a puszikat, mert a szerelem kölcsönös.)

Poci és Picuri.

Aliz, Molli és Picuri Pocival.

Nagyon szeretik egymást!

Ezek pedig már a mai képek. Egész délelőtt lestük az ablakból, hogy hull a hó. Nem esett még annyi sem, hogy egy szánkó elcsússzon rajta, de a gyerkőket mégis nagyon boldoggá tette. Az egész lakóparkot telerajzoltuk, nem maradt egy pici tiszta hófelület sem, úgyhogy amíg rá nem hull egy új adag, mindenki az Ő műalkotásaikat csodálhatja.


A kesztyű hamar megadja magát, bár tény, hogy extrém használatnak van kitéve.


Pocika tisztogatja az oszlopot.

Komoly gyalogtúrát tett meg a legkisebb is, de itt már fogni kellett.

Olyan hamar esteledik télen!