Farsangolás, rosszcsontságok, mami-papi és miegymás...

Mindhárom gyermekem profin kezeli a háztartási gépeket. A mosógép programozása és beindítása élesben is Máté prioritása. (Nem vicc.)

Így eszik a iskutyus, amikor megunja a kézzel csipegetést.

A szaloncukrot így is el lehet fogyasztani.
Egyetlen hátránya van: a finommotorikát így nem fejleszti.
Viszont sokkal tovább tart az élvezet. (Csokifüggő fogyózók figyelmébe ajánlom!)

Farsang: Poci életében az első, az átöltözés után meg is illetődött kicsit, olyan helyes volt.

Fanni hosszasan töprengett, mert bár gondolkodás nélkül tudta, ő tündérkirálylány szeretne lenni, az oviban elhangzott, hogy a legötletesebb jelmez nyer majd. Végül -nagy örömömre- ment a saját vágya után, és a hab a tortán, hogy végül a jelmezversenyben mindenki egyformán nyert. Szerintem ez az egyetlen jó megoldás, hiszen minden gyereknek a saját jelmeze a legszebb, az az, amivé ő elvarázsolódni vágyott!

Brúnó-indián, aki nem csak Fanni szíve csücske, az enyém is.

A csoportban indul a buli.

Tündérek, ha együtt ropják.

Balázs-cowboy, a másik szívcsücskünk! :)

A kiscsoportban még nem csaptak a húrok közé, ám a két pókember akcióra kész.

Pókemberkék Barbi-boszival.

Amikor délután értük mentem, Poci az ölembe ugrott és azt mondta: "Köszi, anya, hogy kitömtél!" Ugye, észrevettétek, milyen deltás? Kedves "szép nők", ha megmentőre van szükségetek, Neki szóljatok!

A farsangi ebéd után rögtön autóba pattantunk, és Szoboszlón mami-papinál folytatódott a buli.

Ha neki jelmeze lenne, csakis "krampiusz" lenne, az tutkeráj.

Poci "dodzsemezik". Papi kezeli az áramot (villanyt), ha leoltja, megáll a dodzsem, ha felgyújtja, indul.

És táncra is perdülnek.

Most pedig következik a képsor Lili kutyáról, akitől Fanni nem kis dráma során tudott csak elválni. Gyanítom, hogy Lilinek kell egy-két hét, mire kiheveri a látogatásunkat.



Huncutpók, a szeme sem áll jól.

Papi pedig tett róla, hogy a legkisebb "kifeküdjön".

Huncutzsuzsi és Huncutmáté.

Eközben az én telefonomról pár ember váratlan hívást kapott...

Zsuzsi telefonja sem kapott kegyelmet.
(Kedves Zsuzsi, légyszíves ha nem tudod használni a telefonodat, csak kicsit úúútálj minket. :)

Néha-néha azért leül pár percre a perpetum mobilénk is.

A múlt hét estéit jelmezgyártással töltöttem -aludni esélyem sem volt, mert Máté az influenza hatására átlagosan 30szor kelt minden éjjel-, na meg nosztalgiázással, mert a farsangot annyira imádtam én is mindig, szívesen jelmezbe bújtam volna velük együtt.
Hála Istennek a nagy napra a gyerkőcök teljesen kikupálódtak kórságukból, így nem hiába készülődtünk a bulira egész héten. Olyan jó lett volna ott maradni az oviban és megnézni őket!

És hogy mi történt még azon kívül, amit elárulnak a képek?
Fanninak lötyög a harmadik foga is. Számba vette, hogy az elsőt egy zsinór rágcsálása közben vesztette el, a másodikat a fogkefe segítette ki a szájából, most izgatottan várjuk, ez a hármaska hogyan is tervezi. Ha így haladunk, fogtündérke csődbe megy.
Máté is jól halad szájfejlesztésügyileg, egyszerre 8 fogat növeszt, mókásan néz ki, ha belekukkant az ember, mindegyik a kinövés más stádiumában leledzik.
Én pedig kigondoltam, mit tennék abban az utópikus helyzetben, ha lenne heti egy szabad napom. (Abszolút utópia, de így, hogy kitaláltam, kicsit olyan, mintha meg is csináltam volna.) Tehát, nyolctól délig tanulnék, majd elmennék 1 órát sportolni, ezután ötig dolgoznék, egy órácskát hastáncolnék, két órán keresztül kreatívkodnék, majd az estét valamelyik barátnőmmel tölteném és jót beszélgetnénk. Hmmmm... Leírni is élmény volt.

Csipogás vasárnap reggel

Mami: "Fannika, mit kérsz a rántottához, zsömlét vagy kenyeret?"
(Nincs válasz.)
Apa: "Fanni, válaszolj, mit kérsz, zsömlét vagy kenyeret!"
Fanni: "Hagyj dönteni!" (Gondolkodik.) "Zsömlét!" (Kis szünet.) "Nem, inkább kenyeret!"

Mami: "Ja, kenyér, az lehet, hogy nincs is."

Vírusjelentés

Szerintem a napokban szinte minden családról, gyerekekről szóló blog így kezdődik: éppen betegek vagyunk, blablablabla...
Nem úszunk mi sem az árral szemben, bár Fanni, aki csütörtök este kezdte az influenza-bulit, az utolsó kidőlők közt volt az oviban, mára pedig csatlakozott a két kisfiú is.
Fanni úgy kezdte csütörtök este a fürdőkádban, hogy sírdogált és közölte: "Anya, nem tudom, miért, de én olyan szomorú vagyok." Már elég magas láza volt.
Másnapra viszont már javult a közérzete, csak a lázat kellett lerángatni, meg a fikamanókat kapkodni.
Természetesen pénteken az első telefonom a munkahelyem bérszámfejtője volt, hogy legkésőbb keddig bumlizzak be hozzá adópapírokat aláírni. Nagyjából épp ennyire saccoltam azt az időt, mire mindannyian lerobbanunk.
A fiúk azonban még ma reggel is "csak" köhögtek, így nyakunkba vettük a várost, tudván, holnapra úgyis csak romlik majd a helyzet. Az iskolában szép játszóteret csináltak az ovis részlegre, Fanni és Poci lobbiztak is, hogy ott játszhassanak, végül kiegyeztünk egy Ikeás játszásban, mert szörnyen fújt a szél. Életemben először gonosz anyuka voltam és beengedtem őket a játszóházba, más gyerekekre tekintet nélkül, bár gyanítom, aki 3 éves kor fölött hétköznap az Ikeás erdőben tartózkodik, aligha makkegészséges. A vírus pedig már úgyis mindenhol, ahol emberek tartózkodnak, annyi a levegőben, hogy csak az immunrendszeren múlik, beadja-e a kulcsot vagy nem.

Upsz, ez eddig elég unalmasra sikeredett.
Lényeg a lényeg, Máté volt ma a legjobb fej kisbaba a világon. Magával hozta a körútra Poci autós könyvét, és végig olvasott és mesélt: "Brrr. Brukk. Brakk. Gagga." (Az utolsó teherautót, traktort jelent, és minden más nagyobb munkagépet is). Olvasott a kocsiban, oda is, vissza is, az áruházban is -meg is csodálták páran. Nagyon édes volt.

Kicsit összefüggéstelen vagyok, vajon miért? Sorry.
Holnap jön a fekete leves nap, mert Máténak is beindult az orra, ami egész napos porrszívózást-orrmosást jelent majd, és azt mind a ketten utáljuk. Poci asztmáját pedig nagyon berobbantotta a vírus, nem tudom, hogy bírja majd a holnapot. (Ne is akarjátok elképzelni a vacsoránkat. Hol Máté dobott vissza egy-egy adagot a nagy köhögéstől, hol Poci próbálta kiereszteni róka komát a köhögőgörcs miatt, szerencsére neki nem jött össze.)

Ja, és erről jut még eszembe: Máté elé pakoltam ma egy csomó apró falatkát, sajtot, kenyeret, parit egyszerre. Na, ezt soha többet nem teszem. Először belepakol annyit a szájába, amennyi csak belefér, egészen púposra, utána kezdi el rágni. A többit el lehet képzelni.
(Fanni szavaival élve, aki a "mi folyik itt" szólamot így alakította át anno: "Na, mi folyik ki?")

És akkor a képek:

Behoztuk a hintát, apa nagy örömére, mert a lépcsőhöz mostantól már csak fejbeverés útján lehet bejutni, oda van ugyanis felfüggesztve. A nagyok lelkesen hintáztatnák Mátét, néha kegyesen hagyja is magát, de leginkább csak az enyém a megtiszteltetés, hogy lökhetem.





Reggel nézik a "csimcsemet".

Karácsony óta gyakran tartanak gitárkoncertet. Köszönjétek meg, hogy nincs időm hangfelvételt sem készíteni, sem felrakni. Viszont irtó édesek, nagyon komolyan veszik a művészetet.




Ezt a képet Poci készítette rólunk.

A legédesebb kádas képek sajnos egész alakosak lettek, ezeket nem rakhatom fel, mert ha kipakolnám ide a titkos dolgokat, verekednének itt az anyósjelöltek...

Ismerkedés a kakaós csigával. Jó kapcsolat lesz.


Még egy jó pasi.


Önerőből mászik bele.

És egy kis reggeli műalkotás, amelybe végül még Máté is beszállt.

Rengeteg kép és egy kis blabla

Az elmúlt 9 nap eseményeit örökítik meg az itt következő képek. Volt ebben minden jó és rossz is, Csilla-Zsuzsi-Öcsi látogatás, ami nekünk apával 2 szabad órát jelentett a Nagycsarnokban, aztán tüszős mandulagyula, kb. 5 új fog és rengeteg nemalvás....

Ugye, milyen ügyesen eszik Máté? Ha egy pillanatra nincs rajta a szemünk, azonnal egy nagyszéken terem és lecsap bármire, amit az asztalon talál. De ezen a képen nem is ez a lényeg, hanem a hajazat. Nézzétek csak azt a kis fölálló antennát! Midig ott van, csak annyira pihe, hogy nem látszik a fotókon, ezen viszont igen. Na, ezt imádom én nagyon!

Poci és Csilla -látványosak a közös gének, nagy a szerelem is.
:)

Zsuzsi lelkében egy darab örökre gyerek marad, és ezt a kölkök érzik is: imádják nagyon!

Öcsi fáradtan érkezett, és nem is lett kevésbé fáradtabb, Fanni tett róla.

Ez már pár nappal később készült: Máté lázas.

De itt még azért nem volt annyira elveszett a helyzet. (A másnapról, amikor a 39,5-öt elértük, inkább nem regélek.)

"Brukkkk."

Az utóbbi hetekben épp olyan nagy olvasóvá vált, amilyenek a tesói. Csak szállítja, szállítja a könyveket a polcáról...

Még egy bizonyíték a könyvtáros-unokáról -belendül a mamigén.

Elég ránézni a fejére, nem kell magyaráznom, ugye?
Pontosan tudja, hogy nem szabad(na).

Az autókat a királylányok is szeretik.

Meg a kis köcsögök is. :)

Ni, egy újabb művelődő gyerek. Mit szólsz ehhez, mami?

Ezt a képet nagyon szeretem.

Az elmúlt héten ezt rengeteget csinálta. Nem véletlen, hogy magamról nem rakok fel új fotót, megtudnátok, hány évet öregedtem.

Mostanában élénken érdeklődik a házimunkák után, asztalt is töröl, meg segít bepakolni a szárítógépet.
Egyenlőre természetesen még rendesen lelassítja a munka menetét. Az a baj, hogy mire belejönne, megnő, és már nem akar majd házimunkázni.

Na, ezen az arckifejezésen nem látszik, de imád kinn lenni. Tavasszal kiköltözünk a kertbe és be sem megyünk majd estig. Úgy várom!!!

Alkot. Tényleg. Még a színeket is váltogatta.

Így.

Készül a zsiráf, olyan helyes, ugye?

Ő nem alkot, inkább vadul. Kell a mozgás, nagyon.


Itt pedig sok-sok hóvirág, amit főleg maminak küldök. Ha fagy, lekókadnak, ha melegszik az idő, felállnak. Szerintem ha ilyen ügyesek, elhibernálódgatnak még akár tavaszig is.

És egy adag blabla:

Fanni pár napja:
"Anya, ugye megígéred, hogy lesz még kisbabánk? Én nem bírom ki, hogy Mátéka is nemsokára megnő."
Gonosz anyja jelen lelkiállapota végeredményeképpen megtanította neki egy régi kedves gyerekvers felújított változatát:

Gólya, gólya,
jóbarát,
Másnak hozzál
kisbabát!

Egyébként tényleg imádja Mátét meg a babázást, és sokszor bántja, hogy egy csomó anyukás dolgot Máté nem fogad el Tőle.

Máté tud halandzsázni! :)
Mindig vágytam rá, hogy valamelyik gyerekem blablablázzon, de ők inkább beszéltek.
Persze Máté is tud sok okosságot, például hogy "brukk" (autóbrummogás), "jokko" (joghurt), "ganga" (Kinga, ez én vagyok, hihi), de a legédesebb mégis, amikor fogja valamelyik könyvét és halandzsanyelven hosszú szólamokban elmeséli.

Poci pókember lesz a farsangon. Nem mintha sokat tudnánk a témában, ő is legfeljebb csak az ovis társaktól hallott róla. De az szeretne lenni, Fekete Bálinttal egyetemben. (Olyan sokat esik szó erről a Fekete Bálintról, tuti ő a legjobb haverja).
Szombaton Ádinál két pókember babát is láttunk, egy hagyományost meg egy feketét. Poci azóta fekete pókember akar lenni. Örültem neki, a jelmez könnyebben elkészíthető.
Ma Arankával futottunk össze és felvilágosított, hogy a fekete a gonosz pókember.
Én nem világosítottam fel Pocit. Mert Ő olyan pókember, aki megédi a lányokat. Sajnos Fanni első menetben nem hagyta magát megmenteni, de miután Poci váltott és inkább a pónit mentette, rögtön meggondolta magát.

És én?
Csak egy pár dolgot szeretnék:
Aludni. Már 4-5 óra egyhuzamban is nagy szó lenne.
Időnként pihenni, gyerekmentesen.
Esténként nem házimunkázni.
Találkozni a barátaimmal, nyugodt körülmények között.
Felnőttekkel felnőtt dolgokat csinálni.
Nem sietni.

Kinyúltam, ez van. Ha szeretne valaki pár napra cserélni velem, jöhet. (3-nál több gyerekesek kíméljenek! Lakatlan szigeten élők és remeték előnyben!)

MorciMáté

Máté 3. napja beteg, tüszős mandulagyulladás, amely nagyon magas lázzal indult -Ő eleve lázasodós fajta-, mostanra le is szívta az erejét. Finoman fogalmazok, ha így mondom: ez a helyzet hat a gyerkőc hangulatára.
Erről jutott eszembe, hogy ezeket a sorokat leírjam:

Tehát, ha Mátéval szembetalálkozol, először lehet az jut eszembe, "mi a baja ennek a babának velem". A férfiember alaphelyzetben elég komoly-komor fejjel tekint ugyanis a világba.
Épp egy napon született vele a pár házzal arrébb lakó Kristóf, csupa mosoly, ha valakit meglát, másodpercek alatt veti be teljes csáb-repertoárját. Szép kontrasztot alkotnak Mátéval, aki, ha bele van kényszerítve a babakocsiba, morcin néz ki a fejéből és nem is nagyon pazarolja senkire a figyelmét, kivéve persze a kutyákat, meg aki nagyon bedobja Nála magát.
Félreértés ne essék, nem barátságtalan Ő, nem is félős. Bárkivel, aki egy kicsit udvarol neki, gyorsan összehaverkodik. De nem Ő kezdeményez.
Amikor pici volt, gyakran játszottunk a nagyokkal Négyszögletű kerekerdőt, s kézibaba lévén mi voltunk a rámgyógyult Mátéval a Kisfejű-Nagyfejű Zordonbordon. Tökéletesen tudta alakítani a Kisfejűt.


Jellemre Máté olyan lesz, mint Fanni, azt hiszem. Nagyon hullámzó érzelmek, pukkanásig kacagó huncutságból fél perc alatt lesz asztalbafejveregető hisztiroham. Vasakarat, vehetem úgy, hogy Pocival kipihentem magam, mert Mátéval újra harcosabb az élet.
Pontosan tudja, hogy az étkezőasztal teteje érdekesebb, mint a szék, és az etetőszékben is csak állva az igazi, hogy a kenyérfalatkái csak akkor finomak, ha egyedül keni meg őket, és minél nagyobb a kés, annál alkalmasabb e célra. Hogy az udvarra azonnal ki akar menni, hogy nem akar bejönni, hogy a kint lévő négy kismotor közül mindig másikon szeretne ülni, mint amin éppen ül -így kétmásodpercenként kell átpakolgatni egyikről a másikra.... Végtelenségig folytathatnám, és picit sem egyszerű az akaratától elterelni.

Na, mára ennyi a "Máté-cihológia".
Egyébként ma már nem volt ám olyan rosszul, így osztogatott nekem jó sok cuppanós puszit, és fürdés után is szemfüles volt, sikerült meglógnia, miután megtöröltem, és gyorsan csinos kis csuritócsát készítenie a lépcső mellé, egészen pontosan az épp ott állomásozó zenélő-trombitáló játékmikulás orra elé.