2010. május 20., csütörtök

Viszlát, ovi!

Bájos kis emlékeim között őrzöm, amikor az óvónénikből a már 3 hete óvodássá lett Fanniról sikerült végre az első információt kicsikarni: "Már nem olyan borzasztó." (Mindössze arról volt szó, hogy a dackorszakot tökéletesen teljesítette.)
Most, szűk négy évvel később "a drága kis Fannika, nem is hiszem el, hogy tud bármi rosszat csinálni" bizony elhagyja az óvodát. Olyan szinten izgatja már, ami előtte van, hogy magam sem tudom, őszinték-e a szomorkodásai -gyanítom, hogy egyszerűen csak ráhangolódik az óvónéni lelkére, azért sóhajtozik.
De azért tegnap este azt szerette volna álmodni, hogy egyszerre lehet iskolás és maradhat óvodás is. Szerintem ezzel valami nagyon igazat sikerült megfogalmaznia, magamban is érzem, hogy ez az élet egyik nagy kínja: a következő lépéshez legtöbbször el kell engedni, ami előtte volt.


A tömeg és a fényviszonyok nem tették lehetővé a minőségi fotózást, ezzel a két képpel azért igazolom, hogy a nagy esemény megtörtént:






A jövő pedig Peti jóvoltából már kézzel is fogható: a kiszemelt iskolatáskát megvette egy pécsi leárazáson, külön boldogság, hogy most Fanninak és Grétának egyforma táskája lesz.






Elszakadni egyenlőre még szinte lehetetlen tőle. (Sajnos nemsokára eldugom, hogy megélje a szeptembert.)

8 megjegyzés:

HJuice írta...

Gratulálok, az elengedés meg... hát igen...

És ha ez számít, Zsófimnak is ilyen iskolatáskája van, bár más mintával. :)

Anta jegyzetei írta...

Szia, az én csajszim is hasonló érzelmeket táplál első táskája iránt...:-)
Nekünk jövő hét pénteken lesz az évzáró, de fekete-fehérben kell menni. :-(
Addig is vágjuk a centit.

VOKinga írta...

Ditti, ismerve Zsófit, megtiszteltetésnek kell vennem, hogy ugyanolyan táskát hord. :)

Anta, láttam én azt a fekete szoknyát (tudod, meg kellett mentenem, hogy ne abba öltözködjenek, amikor rájuk jött a tündérré válás), olyan királylányos, hogy csak na. Ha fekete szoknyát kell valahová fölvennem, én is ugyanolyat kérek!!!

Ági írta...

Egy kicsit előrébb tartotok, de csak egy héttel, így aztán jó volt olvasni más kislány hogyan éli meg a váltást.

A táska meg! Nagyon szép, csajos.. de mekkora????

Ági

tamihanna írta...

Szia!!!
Gyönyörű a ballagó...:)
Tami a bárányost szeretné...Novemberben küldök majd képet, sztem egyszínű szürke lesz, de evvan...:)))
Pussssz
Vera

BAnya írta...

Csatlakozom, csodaszép a táska!
Nóra a "cowgirlt" szeretné:) Apa még nem tudja...:D
Nálunk az évzáró még mehet színesben, az évnyitó már katonásabb lesz...

VOKinga írta...

Ági, ti meg már túlvagytok a szülőin, irigyellek ezért! Annyira várom már, reménykedem, hogy választ kapok néhány kérdésemre!

Vera, Betti, én már azt is megtudtam, hogy a hátmerevítőt eltávolítva sincs esély begyömöszölni a mosógépbe, úgyhogy sikálásban lesz még mit fejlődni. :)

B_Anya írta...

Nálunk ha apa is rábólint akkor a választott barna színű, én fogok legkevesebbet sikálni, be-be:)
Mi túl a szülőin!Készítsd a pénztárcád:(