Mostanában ez a látvány fogadja azokat, akik bemerészkednek a fürdőszobába gyerektisztítás közben.
Jövőre már ő is beiratkozik az usziba az ebihalak közé.
A medenceszezonra készülni kell!
A következő képek Poci első sakkversenyén készültek, amely rosszemlékezetű sakkversenyként vonul be történelmünkbe, aholis anyai gyomrom rendesen sokkot kapott a legfairebb sportágban elszenvedett igazságtalanságok láttán.
Persze nem rosszindulat volt ez, csak szervezési hiányosság: az ovis korosztályban minden asztal mellé dukált volna egy felnőtt, hiszen a gyerekek nagy része még a szabályokat sem tudta alkalmazni rendesen. A szülők viszont megkapták az ukászt, hogy ne közelítsenek az asztalokhoz az igazságosság érdekében. Így a szervezőhöz rohangálva és időnként mégse bírva és beleszólva élhettem meg, hogy Pocit úgy verik meg a játszmákban többször is, hogy az ellenfél összevissza cikázik a bábuival, két bábut üt egyszerre, nem foglalkozik azzal, hogy sakkot kapott.... Míg Poci ha kezdő is, de tökéletesen szabályosan játszott.
Rendes sírógörccsel vonultam haza, Pocinak viszont több díjat is megszavaztam (azon kívül, amit kaphatott volna, ha van, aki a szabályos játékra odafigyel): a fair játék mellett a hősies vesztés díját, mert nem volt nyafogás, sőt ő azt a konklúziót vonta le, hogy jó volt a verseny. (Ennek ellenére legközelebb akkor viszem, ha már az iskolás korosztállyal játszik, ahol a gyerekek a szabályokat legalább már tudják.)
Itt egy tündéri és nagyon eszes kiscsajjal gyakorolnak a verseny előtt.
Innentől pedig élesben.
Délután pedig Fannit szállíthattam élete első futóversenyére, ahová nagy reményekkel indult.
Ha nagyon meresztgetitek a szemeteket, megláthatjátok az utolsóelőtti helyen. (A kép rákattintással felnagyítható.)
Amit a futam végéig meg is tartott, és eléggé el volt kettyenve miatta, hiába vígasztaltam azzal, hogy genetikai örökségét így is magasan fölülmúlta. :)
Végül az ugrálóvárban megjött a hangulata.
Itt pedig a puzzle-team a 200 darabos kirakóval, amit csapatmunkával raktunk össze!
5 megjegyzés:
Jaj, jaj drága Kinga ! Tudhatnád, hogy egy versenyben nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos! Látod, ezt Pocika tudta is...csak a nyerni akaró anyák kapnak sírógörcsöt!
Csak azok veszítenek, akik el sem indultak! Gratula mindkét versenyzőnek!
Farkikám, akkor nyilván nagyon rosszul írtam le, ha ezt vetted le belőle.
Nem a győzelemről volt szó, hanem végignézni, ahogy gyűlik a gyerek szemében a könny meg a gombóc a torkában, mert ő szépen szabályosan játszik, az ellenfél meg értelmetlenül szedi le a bábuit. Utána pedig a másikat megdícsérik, őt nem. Az, hogy hősiesen vesztett, nem azt jelenti, hogy mosolyogva, hanem hogy kibírta, hogy nem zokog a végén.
Tudom, hogy az élet igazságtalanságok sorozata, de akkor sem könnyű lenyelni, ha a gyerekemet éri.
Sem Kinga, sem pedig én nem tartottuk igazán jó ötletnek, hogy Poci sakkversenyre menjen, Kinga direkt rá is kérdezett Poci tanítójánál, hogy biztos, hogy nem korai ez? A válasz az volt, hogy nem.
Tegyük tisztába a dolgokat! Poci még nem tud sakkozni. Mostanára viszonylag biztosan ismeri a lépési szabályokat, szabálytalanul tehát már nemigen lép. 1 max 2 lépéses szituációkat már sokszor felismer, de többnyire még azért elnézi, nem veszi észre a dolgokat, nincs teljesen tisztában még a bábuk értékével (hajlamos vezért futóra cserélni, stb.). Látszik rajta, hogy van érzéke hozzá, egyszer talán jó játékos lesz, de most még csak a tehetség van meg, a tudás az még nagyon messze van.
Én arra gondoltam, hogy az edző talán azért gondolja jónak versenyre vinni, hogy szokja a verseny hangulatát, a közeget, a körülményeket. Éppenséggel ennek lehetett volna értelme.
De ahogy Kinga írta is, ha ilyen sakkozni alig tudó gyerekeket viszek a versenyre, akkor azt minimum elvárom a szervezőktől, hogy rájuk jobban figyeljenek oda, és szabálytalanságokat ne engedjenek, főleg ha nem csak játszogatás van, hanem tényleges verseny, győztesek, vesztesek, a végén eredményhirdetéssel és díjakkal. Ennek így ebben a formában a világon semmi értelme nem volt, akár helyből távolugrásban is eldönthették volna, hogy ki nyeri a partit. Tényleg óriási szerencse, hogy Poci nem nagyon vette föl az egészet, és nem foglalkozott a dologgal különösebben. Engem viszont majd szétvetett a düh.
Mi előzetesen se vártuk el tőle, hogy megnyerje a versenyt, a föntiek alapján úgy gondolom ez világos. Nekem annyi vágyam volt, hogy legalább egy partit megnyerjen, ne úgy jöjjön haza, hogy csak veszített, és kész (egyébként ez megvolt, öt meccsből kettőt megnyert).
Nem vitatom én, hogy igazatok van, egy percig sem!
A versenyek különben is általában igazságtalanok...a kicsiket nem is lenne szabad versenyeztetni...mert tényleg úgy hiszem, és még ők is hisznek benne, hogy nem a győzelem, hanem a küzdelem a fontos! Az egészséges izgalom és a játék nyújtotta öröm...
Ebben egyébként maximálisan egyetértünk.
Mellesleg, ha már így kirohantam a szervezőség ellen, akkor hozzáfűzöm gyorsan, hogy mindez nem trehányság, vagy nemtörődömség eredménye, hanem a szokásos mindenhol tapasztalható kapacitáshiány.
A gyerekkönyvtáros nénink szervezi a rendezvényeket, és biciklivel hordja ki a városban a meghívókat, mert bélyegre sem kap pénzt, a sakkos néni rendes normális versenyt szeretne szervezni, de ahhoz ugyanúgy hiányoznak a feltételek -> de, mégis megrendezi, és legalább van. Ezért maximális tisztelet.
Beszéltünk vele egyébként, és javasoltuk, hogy a kis korosztályba mégis érdemes lenne a szülőket bevenni segítségnek, akiknek annyi lenne a feladata csak, hogy szabálytalan lépést ne engedélyezzenek. És nyilván a saját gyerekének a meccsét senki sem felügyelhetné. Tetszett neki.
Valahol itt és így indulnak be a dolgok szerintem.
Megjegyzés küldése