Kutyás nappalok és kutyás éjszakák....

Csak hogy megörökítsem kis kutymorgónk első napjait, mert ha nem írom le, úgyis elfelejtem, mint mindent.

Első nap úgy éjfél körül Polly roppant büszkén és boldogan csóválta be magát a hálószobánkba: addig dolgozott, amíg megtalálta a hibát a gépezetben és a rosszul becsukott teraszajtón át bejuthatott az áhított személyekhez. :)

Második nap éjfél körül elkezdődött a bömbölés, ami apró szünetekkel folytatódott. Háromra már feladtam minden elvemet és kibattyogtam pokrócba csavarva maximum hangerőre kapcsolt kutyánkhoz, remegve kicsit, hány szomszéd állhat már a kapunk előtt harci fegyverzetben. A kosarába utasítottam az ebecskét és röpke egy óra alatt sikerült lenyugtatni-bealtatni. Utána már csend volt.

Reggel aztán sunnyogva -és ha birtokolnám az ominózus testrészt, behúzott farokkal- indultam iskolába-oviba a kölkökkel, várva, hányan csapnak majd le ránk egy kis fejmosásra. Aztán napközben szépen beszéltem mindenkivel, akinek megzavartuk éjszakai álmát és kollektíve megbocsátottak.

Polly pedig aznap ahányszor kiléptem az ajtón, rohant a kosarába, és "látod, azt csinálom, amit szeretnél" fejjel várta, hogy bezsebelje a simit. Gondolta, ha este olyan boldoggá tett, amikor végre nyugodtan kiterült a kiskosárban, ez biztosan máskor is bejön. :)

Harmadnapra azt is megértette, hogy nem ő dönti el, mikor foglalkozunk vele. (Első kutyás lévén muszáj valaki okosabbra hagyatkoznom, így Jan Fennel kutyapszichológus elvei alapján nevelgetjük a kis ebet, szerinte pedig első dolog helyretenni, ki a falkavezér, ennek is a legelső módszere, hogy a falkavezér kezdeményez minden kontaktust.) Kicsi okos kutyának ez hamar le is esett, csak hát nehéz ám az ember kutyájának uralkodni magán és kivárni, mire sorra kerül, úgyhogy ő is próbál idomítani engem: pici ideig a nyomomban nyüszög, aztán rájön, hogy ez nem működik, úgyhogy leül és óriási szemekkel, hegyezett füllel, mint egy nagy felkiáltójel várja, hogy mikor hívom már. Mikor végre meghallja a nevét, olyan, mint egy rakétakilövés! :)

Ja, és nem üvöltött éjjel. Napközben gyakoroltuk, hogy a "cssss"-re elhallgat, és éjjel, ha elkezdte a nyafogást, elég volt csak kiszólni, máris csend lett.

Hétvégére aztán kettesben maradtunk,  a gyerkőcök elmentek kicsit mamizni-papizni. Ma befutottak, és Polly a két nap alatt is rengeteget oldódott -napról napra látszik rajta, hogy ahogy megszokik itt nálunk, egyre nyugodtabb, vidámabb. Behúzott farokkal menekülés helyett körbeugrálta a gyerekeket, osztott puszikat, még simogatni is hagyta magát: kapott is jópár jutalomfalatkát tőlük. Fanni meg is kérdezte: "Anya, hogy idomítottad meg egy hétvége alatt ennyire a Pollyt, hogy így szeressen bennünket?"

Kutyaidomári nimbuszom tehát már van, legalábbis a lányom szemében!