2010. március 18., csütörtök

Nyál, fog, miegymás...


 Valamiféle genetika lappanghat amögött, hogy életük első három évében gyermekeim "nyúltáltengésben" szenvednek. Folyik, csorog, csordogál.
Ez persze nem nagy gond, kivéve, ha egy elszánt (kőkeményfejű) kétéves úgy dönt, hogy előkét márpedig az ő nyakába nem kötnek.
Estére az elszánt kétévesen a póló már igencsak csatakos lett, így az anyja elhatározta, hogy lecseréli egy tisztára. A pasiról viszont azt is tudni kell, hogy nem bírja a változásokat. Ha nincs rajta ruha, ne is legyen. Ha van, azt nem veszi le. Azt meg, hogy levegyék az egyiket, és ráhúzzák a másikat? A cserét villámkézzel végeztem, de a végeredményt ráncigálni kezdte magán is üvöltött is hozzá: "Nem akarooooom!!!"
Jöhet a pedagógia: az orra elé tartom a nyálas felsőt, meg is fogjuk -erre ő közli, hogy pisis, a megállapítást kiigazítjuk-, majd megvizsgáljuk az új pólót, ez nem nyálas, ez jó.
Kb. fél másodpercre látszik, hogy átvillan a gyerek agyán valami. Majd hatalmas nyálbuborék jelenik meg a szája szélén. Nem telt bele egy perc se, és lényegében mindegy volt, melyik póló van rajta.

Sikerült megszereznem Máté tüszőit, ráadásul a fülem is betársult a buliba. (Gyógypedagógusnak nem vagyok rossz, de hallássérültnek ... Teljesen megőrjít ez a részleges süketség.) Mivel az gyerekek otosapija nem jön a fejemre, a zokniba kötött meleg rizst (ez volt épp kéznél) egy kendővel a fülemre kötöttem. Nagyjából mint egy rossz kalózbanya, úgy néztem ki.
Ez volt az "imidzsem" a vacsiasztalnál is, ahol Pocival a következő párbeszéd esett meg:
Poci: (néz)
Én: Nagyon ronda vagyok ebben a sárga kendőben.
Poci: Nem tudom. (Higgyétek el, ez irtó lovagias volt, nem véletlen, hogy fényképet eme pillanataimról nem mellékelek)
Poci: (némi töprengés után) Ha az egész fejed sárga lenne és csak a szemed látszana ki, akkor ronda lennél.
Fanni.
Ma kiesett a 7. foga. (De jó, hogy most ezt leírom, megyek is gyorsan fogtündérkedni.)
Ja, és lábgombája van.


 
Fanni rajza a fogtündérről. (Azt gyanítom, tudja, hogy én vagyok az, mert azt írta rá, "AVILÁGLEGSZEBLÁNYA".

1 megjegyzés:

B_Anya írta...

Kitartás,a betegségekhez, jön a tavasz! Mikor a leggyötörtebb vagyok, Nóra is akkor jön, hogy szép vagy anya és nagyon szeretlek, mintha tudná, hogy most kell egy kis bíztatás:)
Fafalábra: chinofungin spay(nem tudom jól írtam e ) gyorsan hat, ja és a cipő belsőit is fertőtleníteni vele...különben visszaköszön.