Ilyenek is tudnak lenni.
Ha épp nem morognak valamiért. Hogy mit csináljunk, vagy mit ne csináljunk. Miért ez az ebéd, és miért nem az az ebéd. És fenyegetnek költözködéssel is (kedves nagyszülők, reszkessetek, ilyenkor leginkább ti kerültök szóba opcionális új otthonként).
De néha azért ilyenek is tudnak lenni.
Mióta betegállományos a csapat, ismét bekuckóztam magam matracon a gyerekszobába. (Brühühü.) Ha én nem is, a család 3 tagja legalább örül ennek. Reggelente kelési sorrendben átvándorolnak az én 80X200 centiméteremre, kivétel nélkül mind. (Időnként kialakulnak harci helyzetek, némi vonyítás és visítás, rugdosás vagy lefejelés, de előbb-utóbb kialakul valami olyan formáció, ami -engem kivéve- mindenkinek kényelmes.)
Ma reggel megvilágosodtam, és Fanni takaróját a földre terítve duplájára bővítettük a helyet.
Ahogy a takaró lekerült a királylány (bár e cím jelenleg vitatott, mindjárt kiderül, miért) ágyáról, a matraca közepén ott virított egy méretes borsószem nagyságú rózsaszín műanyaggyöngy.
Arra a kérdésre, hogy hogy aludt, azt felelte, pompásan. Ekkor rávilágítottam, hogy ez a válasz nem túl kedvező hercegnőségét meg az eljövendő királyi frigyet tekintve.
"De anya, van egy pici luk a hátamon, épp egy borsó fér bele, ezért nem éreztem ezt a gyöngyöt."
Vagy úgy? Akkor minden rendben.
(A külcsín egyébként tényleg megtévesztő tud lenni. Imádja a rózsaszínt, a ruhákat, ékszereket, illatokat, sminkszereket, tökéletesen tudja rebegtetni a szempilláit. DE. A szája szélén és minden ruhadarabján ott az étlap, a keze picit mindig ragad, az trikója mindig kilóg a nadrágból és vagy csoszog, vagy slattyog.)
És egy ráadás. Esti szertartás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése