2013. február 21., csütörtök

Büszkeségeink


Van belőle bőven. :)

Ez itt pl. Poci oklevele és jutalomkönyve amit az iskolai sakkversenyen nyújtott kiemelkedő teljesítményéért kapott. Ő volt az egyetlen első osztályos, aki a több fordulós, kieséses rendszerű selejtező körből bejutott a csoportkörbe, ahol aztán már a harmadik-negyedik évfolyamos ellenfeleken elvérzett.


Poci továbbá továbbjutott a német nyelvű szavalóverseny iskolai selejtező köréből is, éppen holnap (pénteken) lesz a városi forduló. Lehet drukkolni neki.

Aztán lássuk mi van még?

Fanni a Zrinyi Ilona Matematikaverseny megyei fordulóján 88 pontot ért el (125-ből), ami -figyelembe véve, hogy neki a matek a legkevésbé erős oldala-, mindenképp kiemelkedően jó eredmény, akkor is, ha továbbjutást feltételezhetően nem ér majd.
Hamarosan elkezdődnek majd a magyar nyelvű szavalóversenyek, rá elsősorban inkább ott tekintünk favoritként. :)

És hogy Máté se lógjon ki a sorból, épp ma kapták meg az elismerő zsákbamacskájukat az oviban a Vecsés bálon előadott kiváló palotás táncukért.


BREAKING NEWS!

Lapzártánk után érkezett a hír, hogy Fannit meghívták a Zrínyi matekverseny megyei fordulójának eredményhirdetésére. Vecsésről összesen 4 diákot hívtak be, Fannin kívül még három 6. osztályost.
Egyelőre azt nem tudjuk, hogy ez pontosan mit jelent: csak annyit-e, hogy jutalmat kap, vagy esetleg továbbjutást az országos döntőbe.

UPDATE: sajnos sehonnan se tudtuk eddig beszerezni a pontosabb infókat, de időközben reverse engineeringgel próbáltam visszafejteni a kódot, és jelenleg úgy gondolom, hogy a megyénként/körzetenként behívott kb. 20 gyerek [évfolyamonként] képezi a díjazottak körét, és közülük csak az első három fog bejutni az országos döntőbe.
88 ponttal pedig akkor továbbra is azt gondolom, hogy nem sok esély van első háromban lenni, de mindenesetre elmondhatjuk, hogy Fanni benne van a Dél-Pest megyei körzet legjobb 20-23-jában.
Ami nem semmi.

UPDATE2: sikerült infót szerezni egy ismerőstől, akinek a lánya volt már 6. helyezett az országoson. Úgy van a rendszer, ahogy a fentebbi megfejtésben leírtam. A behívottak a jutalmazottak, és az első 1-2 max 3 jut tovább az országosba.

Nincsenek megjegyzések: