Eredetileg a Csodák palotájába készültünk, de ez a csodaidő, a novemberi tavasz egyértelművé tette, erdő kell nekünk meg hegyek és friss levegő. Na jó, itt-ott kicsit trágyaszagú levegő. :)
De a budakeszi Vadaspark ezzel együtt is kedvenc helyeink egyike marad.
Máté és Ottó.
Bóklászás indul.
Állatsimogató. Igaz, simogatásból nagyjából ez az egy pillanat jött össze. Az állatkáknak elege lehetett már a sok csodálóból, diszkréten kikerültek mindenkit.
Ő illusztrálta, ki az úr a háznál. (Komolyan mondom, a bivalynak nincs ilyen kiállása. :)
Becserkészés.
Apa szerint ha csendben leülünk, idejönnek.
Idejönnek?
Igen! A fejünkre másznak!
Nemrég még apró csíkoshátú malackák voltak.
Nagy örömünkre az egyik vaddisznó volt olyan kedves és bemutatta az orral történő turkálást, amit Mazsolánál olyan gyakran olvastunk. Bár gyanítom, Mazsola nem értékelte volna ezt a nagyon szőrös-sörtés asszociációt.
Őzikék.
Ők a legbarátságosabbak.
A kilátóból átnéztünk a János-hegyi kilátóba.
Lecsigázódás a kilátóból a'la apa.
És Fanni-módra.
(Poci olyan gyors volt, hogy elsuhant a lencse elől.)
Pasik.
Természertbúvár.
Bizonyíték, hogy én is ott voltam.
Felszarvazva.
A szarvas, akinek nem sütött a szemébe a nap.
Törpeszarvas.
Nem, apa nem lett felszarvazva. De a vadállat már megint a fejére mászott.
Máté az állatok közt kicsit elveszett volt, de a parkolóban rögtön felélénkült: "Autóóóóók!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése