2009. július 14., kedd

Ádival a hegyen

Hihetetlen mennyiségű kép született az utóbbi hetekben, és rengeteg dolgot csináltunk, csak megmutatni nem volt időm.
Úgy döntöttem, az időrend most már úgyis teljesen mindegy, inkább abban a sorrendben rakom fel, ahogy a szívem kívánja. :)

Íme hát: Július első vasárnapját régi vágyamnak, az erdőnek szenteltük, mégpedig az legtökéletesebb társaságban.
Mert ha egyvalamiben, hát abban megegyezik mindhárom gyermekem, hogy Ádámot rajongásig szeretik. Nincs olyan nap, hogy a nagyok ne emlegetnék, mikor látjuk már, Máténak pedig, aki köztudottan nem barátkozós fajta, Ádám neve az első öt kimondott szava között volt.
Na, nem szaporítom a szót, lényeg hogy csípjük a kispasit és a szüleit is nagyon, élmény minden idő, amit Velük együtt tölthetünk!

Íme a kis csapat, kivéve a két fényképezőgép-tulajdonost.

Ahogy elértük az erdő szélét, letelepedtünk és lakmároztunk egyet.

Volt, aki leginkább csak iszogatott.

Egy szerencsés magasabbról is megcsodálhatta a kilátást.

Jól kibirkózták magukat evés közben. De hé, ki lóbálja azt a szandit a kamera előtt???

Ez a kilátás Mátét teljesen lenyűgözte. Öt lépésenként megállt és nagy "Áááá!" kiáltásokkal csodálta.

De észrevette az apró részleteket is. Bár nem tudom, a tűzpoloskák násza megfelelő tanulmány-e egy majdnem két évesnek...

Pókember még a falra is képes fölmászni!

Máté teknősön lovagol a nagyréti játszótéren.

Egy picike árnyék a nagy réten.

A törzsfejlődésben sikerülhet visszafelé is haladni.

De nem mindenkinek. Őt kemény izommunka volt feljuttatni oda. Nekem.

A kis vonatra várva.

Suhanunk.

Aki még emlékszik, milyen volt az élet úttörővasutasként.

Már nagyon fáradt, de minden pillanatot ki kell használnia.

A leghuncutabb rosszcsontok a fogaskerekűn.
!

Nincsenek megjegyzések: