2008. január 3., csütörtök

Karácsony

Amióta az adventi visszaszámlálás megkezdődött, szinte minden nap készülődtünk valamivel a karácsonyra: díszbe öltözött a lakás, készült végtelen hosszú lánc csillogó papírból, díszek só-liszt gyurmából, ajándékok, majd ahogy közelebb értünk, kisültek a mézeskalik is... Ennyi tennivaló közt gyorsan repült az idő és végre eljött az ÜNNEP!
Ebben az évben először az angyal a gyerekek segítségét is kérte a fa díszítésében. Reggelre odaröpítette a csudaszép illatozó fenyőt a nappaliba, és az egész délelőtt a cicomázásával telt. Fanni áhítattal pakolt fel minden egyes díszt, Poci felváltva díszített és evett, de az utóbbit jóval nagyobb odaadással, Máté ügyesen végigszunyókálta az egész eseményt, mi pedig apával élveztük a nyugalmat, hogy ezt a hatalmas feladatot nem nekünk kell összedobni a délutáni alvás alatt.Az angyal bőségesen megpakolta a fa alját ajándékokkal, de míg Poci az első kibontott csomag tartalmában úgy elmerült, hogy elfelejtett tovább bontogatni, Fanni pillanatok alatt végzett a csomagolópapírok eltávolításával, és tulajdonképpen csak utána kezdte felfedezni, mit is kapott.

Mire a nagyok már belemerültek a játékaikba, Manócska is előkerült a kis hintaszékéből. Neki is lett ám kedvence az ajándékai között, egy zöld csörgő!

Nagykátán a nagyfiúk whiskey-t szopogattak, a mininek csak az ujja maradt...

Na vajon kit rejt a nagy papír? Természetesen a család kicsomagolómániás hölgytagját!

És a sok várva-várt közül itt ismét előbukkan egy, a pixie baba modernített Barbie verziója.

Pocika elmerült a pici autópályában....

...a minimanöken pedig -Eszter angyalkájának hála- legalább harminc szín közül válogathat, ha sminkelni támad kedve! Egy hónapot adok neki, és tuti kifogyasztja mind!

Manócska békésen szunyókált, itt éppen Pepével...

...itt pedig Fannival romantikáznak. Ugye, tündéri?

És íme a kis mosolygép mami ölében.

Nincsenek megjegyzések: