2010. július 26., hétfő

Szobatiszta -tiszta szoba

7 évnyi töretlen pelusozás után felemelő volt a gondolat, hogy rövidesen pampersbaba-mentes övezet leszünk.
Vekerdy tanár úrra hivatkozva Mátét már hónapok óta szobatisztává nyilváníthattuk volna, hiszen mindig szólt, hogy "anya, mindjárt pisilek/kakilok", de következetesen hozzátette emelt hangnemben, hogy "nem a bilibe, hanem a pelusba!!!". Sőt, nagydolog esetén diszkréten el is vonult, apa nagy örömére általában az ő irodáját tisztelte meg azzal, hogy ott hozta létre illatozó kis csomagját.
Erőltetés nálunk nincs, úgyhogy csak vártunk, vártunk, hogy végre megszánja a fiókjában sorakozó Villám McQueen-es kisgatyókat. Nekem volt egy gyanúm, hogy nem lesz egyszerű a dolog, mivel Máté gyűlöl minden változást: az új ruhákat első alkalommal csak üvöltve veszi fel, amikor megjött a nyár, hetekig húzgálta a póló rövid ujját, hátha sikerül csuklóig érőre visszaalakítania, nadrágokkal ugyanez, és még most is előfordul, hogy bepróbálkozik a zárt cipőjével szandi helyett -mire megszokja, már kezdhetjük majd visszaszoktatni. Na, mindehhez képest pelusról bugyóra váltani nagyságrendekkel komolyabb feladat.
Amikor a brutális hőségben még mindig pelusban pállott és buzgón ekcémásodott a bőre, már nehéz volt megállnom, hogy ne legyek "túlzottan motiváló". Aztán csodák csodája, egyik napról a másikra -épp úgy, mint a tesói anno- Máté úgy döntött, megválik a pelustól, pár nap alatt már az éjszakai pisi is elmaradt. Na de hogy lássátok, a pasi azért nem olyan egyszerű eset, íme a "szobatiszta szokásai":
-Pisi csakis bilibe, kaki csakis wc-be. Nem keverjük a szezont a fazonnal...
-A kisgatyákat naponta többször megcsodálja a fiókban, de fölvenni nem hajlandó ilyesmit. Így aztán a nadrág alatt azonnal ott a pőre valóság. Ha pedig alkot, a nacit nem csak lehúzza, hanem le is veszi, és aztán próbál minél hosszabb ideig kívül maradni a látómezőnkön, hogy ne kelljen visszavenni. Így érzi magát jól, deréktól lefelé csupaszon. Ha sikerül, kislisszan a bejárati ajtón, és a kertben rohangálva megajándékozza önmaga látványával a gyanútlan szomszédságot is.
-Vécézésnél én segítek, hogy nehogy belepottyanjon. Imádja a villanyfelkapcs-kakk-lehúz-ajtóbecsuk-villanylekapcs-kezetmos rituálét, és hogy minél hosszabban élvezhesse, egy nagyvécézést legalább 3 felvonásban végez el. Először úgy tűnt, mindig alkalmatlan időben kell nekiindulnunk a nagy menetnek, de rájöttem, egyszerűen csak sosem vagyok megfelelő hangulatban ahhoz, hogy háromfelvonásos félórás vécémeneteket nyomjak vele. El kéne már szánnom magam, hogy kockáztatom a beleesését a saját szabadágomért...
-Ja, és balesetek nemigen történnek, legalábbis véletlenül nem. Ma felborult ugyan a bili, de mire a helyszínre értem, a gyerek büszkén közölte, hogy "ne aggódj, már feltöröltem". Így történt: a két tenyerével egyenletesen eloszlatta a fürdőszoba teljes kövezetén az anyagot, felért egy felmosással. Tegnapelőtt pedig vendégségben kifigyelte, Suzy kutya hová pakolja le a nagydolgát és ő is oda pakolta a sajátját. Nem lóg ki a sorból: mindhárom gyerekem annyira megérti magát a helybéli kutyusokkal, hogy a kutyatársadalom szinte teljes jogú tagként kezeli őket.

Na és a tiszta szoba.
Mióta elkészültek a szép, új szobák, ahová minden játék szépen szortírozva, dobozolva, logikusan elrendezve -blablablabla- került, megmilliószorozódott az igényem, hogy a büdös kölkök rendet rakjanak maguk után. Raktak persze eddig is, szájhúzogatva, csigalassan -hősies tett volt tőlem, hogy egyáltalán megkértem őket, mert utána el kellett viselnem a kínlódásukat.
Nem így most! Minden este vígan és dalolva pakolnak, csillog-villog minden!
Juditka és Szonja nyomaiba léptünk ugyanis. Juditka mondta pár hete, hogy Szonja pénzt szokott kapni a pakolásért -koraérett manónő, Mátét, aki Szonjával egyidős, tökéletesen hidegen hagyja a pénz, inkább diszkréten elvonul, amíg a nagyok szorgoskodnak. Fanni és Poci viszont imád(na) vásárolni, fel is merült már bennünk a zsebpénz kérdése, csak nem sikerült kiötölnöm, hogyan is csináljuk.
Most viszont buzgón gazdagodnak, mert minden egyes tökéletes rend fejenként 50 pénzt taksál. És a vicc az, hogy nekiállnak a pénzért, de közben olyan klasszul belerázódnak, ráéreznek az ízére, ahogy szépül a szobájuk, végül pedig büszkék a pipec rendre -volt, hogy még a fizetségről is megfeledkeztek!
Úgyhogy van TISZTA SZOBA! :)

Nincsenek megjegyzések: