Vadaspark és gyerekvasút

Múlt vasárnap sikerült apát rábeszélni, hogy tartson gyereknapot a gyerkőknek, nomeg az anyjuknak, aki nem szereti, ha a hétvége semmiben sem különbözik a hétköznapoktól -ami itthonlévő anyukákkal megesik, és az itthonlévő anyukák ezt nagyon nem is szeretik, brrr-, így esett, hogy a gyerekvasút felé vettük az irányt, ráadásul a reggeli "hol is áll meg a vonat és mit lehet ott csinálni" célú internetböngészés után úgy döntöttünk, hogy a budakeszi Vadaspark megállóhely lesz a tökéletes kiindulópot. Izgalmasan indult a nap, mert a 0-áson még alig birkózott a szélvédőmosó a ránk zúduló esővel, de valami csoda folytán Budakeszi fölött már sütött a napocska és ez egész nap így is maradt.

A táj gyönyörű, a Vadaspark bejárata is, az itt lefényképezett látogatók meg még annál is inkább gyönyörűségesek...

Ez a kis imádnivaló vakarcs meg nagyon büszke volt magára, hogy már nagyfiúsan ülhet a gyerekkocsiban.

Igaz akad azért még fejlesztenivaló a technikájában!

Fanni "fannisan" nézelődik.

A kisebb állatoknál kezdtük, a bátor madárkák nagyon lenyűgözték Őket, mint például ez a szarka, a sasról nem is beszélve, aki kissé gusztustalan ebédjét az orruk előtt kóstolgatta.

Mire a nagyvadakhoz értünk, már kicsit elfáradtak, de ez a bátor őzike azért felkeltette a figyelmüket.

Eközben Ő egyre csálébban, de vidáman kitartott, anya pedig abszolválta napi sportját, mire feltolta Őt a kis babakocsiban a terepjáróknak való kavicsos úton.

A legédesebbek egyértelműen ezek a csíkos hátú minivaddisznók voltak. (Nem összekeverni, a háttérben lévőkről beszélek. Bár az előttük álló két miniember is nagyon profi malackodásban, sőt!)

Na, itt már a fáradt Poci relaxál a narancslötyijével.

Elfáradtak Ők is, éhesek is, na indulandusz!

A Szépjuhászné megállóban elfogyasztott (szuperfincsi) lángos és (csöpögős csokis) palacsinta után itt már a gyerekvasúton repesztünk.

Mi is. Upsz, Mátéka lemaradt!

Állomási idill.

Izé, dili.
A kólaautomata meg volt legalább akkora élmény, mint a vonat.

Poci csak az automatával akart pózolni, Fanni viszont mindenre hajlandó. Így megörökítettük szállító eszközünket is.

"Apa szép".

És a visszaút.
Sajnos itt az akku feladta, és az utolsó kép, amin a gyerekek az üléseken kiterülnek és csak a lelógó lábuk látszik, csak az agyunkban tárolódott el. (Én még emlékezgetek kicsit gyorsan rá, mert verzett kéregállományom tuti hamarosan a süllyesztőbe küldi ezt is, mint mindent, amit külső tárhelyen nem archiváltam.)