2008. április 8., kedd

Március

Pár szóban a márciusunk történéseiről:
Máté 5. hónapja betöltésének örömére megtanult hasra fordulni. Ha játékbecserkésző kedve kerekedik, új tudománya segítségével bejárja az egész szobát.
Rádöbbent továbbá arra, hogy a hüvelykujján kívül van még egy finomság, ami mindig kéznél van: a lába. Azóta jelentősen növekedett a naponta elhasznált zoknik száma.
Az utóbbi napokban túlestünk egy fülgyulladáson is, kacskaringós kis orrjáratait nem könnyű tisztán tartani, így jutott el a fülfájásig, de csinos kis fülmelegítő sapink és kiváló doktornénink segítségével gyorsan kilábalt a bajból. Ám sajnos sikerült levonnia a következtetést: anya kezében lenni egész nap jó dolog! Azóta gyakorolja a vörösödős bömbölést, ha le merem rakni.
Pociról kiderült, hogy olyan aranyosan tud viselkedni, mint egy kis angyal -egészen addig, míg Fanni óvodában van. Kicsit bővebben sütkérezhet a figyelemben, és nincs, aki állandóan piszkálja: egészen idegszálkisimítók tudnak így lenni a délelőttök. Mert egyébként a két nagy szinte egész nap hadiállapotban leledzik, néhány rövid periódus kivételével, amikor a legnagyobb egyetértésben rosszalkodnak együtt.
Fanni pedig nagy örömére ismét zöld utat kapott az oviba, a nagy járványok elmúltak, mostantól csak a kisebb náthavírusokat importáljuk onnan remélhetőleg. Egyébként pedig épp művészi vénáját bontakoztatja, rájött a színezés ízére is és fogyasztja a kifestőket, és gyönyörűen rajzol!
Ja, és a várva várt tavasz örömére közös erővel (Máté alvással járult hozzá) elültettünk egy nagy kupac virághagymát és magocskát. Fanni már szakavatottan pakolgatja a hagymákat a földbe a csúcsos végükkel fölfelé, Pocit az ilyen apró részletek még nem hozzák izgalomba, ő mennyiségre gyúr.

A már jól ismert "kupac".

Kukk!

Torna.

Luxusfotel.

Tökéletes egyetértésben. (Még legalább 2 percig.)

Eközben Ő is fontos dolgát végzi.

Játék!

Rosszcsont álcázva.

Irigykedjetek, fiúk, Mariann már a miénk! :)

Máté pancsizik.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hello. This post is likeable, and your blog is very interesting, congratulations :-). I will add in my blogroll =). If possible gives a last there on my blog, it is about the Home Broker, I hope you enjoy. The address is http://home-broker-brasil.blogspot.com. A hug.