Mozdonyleső

Kismillió ötletem lenne, mi mindent kellene még csinálnunk a gyerkőcökkel azon a pár hétvégén, ami Máté születéséig maradt -hiszen utána jónéhány hétig a megszokottnál sokkal bezártabb lesz az életünk. Szerencsénkre most az idő is kedvezett nekünk, az pedig egyértelmű volt, hogy a Vasúttörténeti Park minden célpontunk közül az első, mivel Pocika már jó ideje nagyon vágyik az igazi vonatok után.

A legnagyobb sikere a kiállított gőzmozdonyoknak volt, amire föl lehetett mászni és minden kallantyú kipróbálható volt rajtuk. Legalább húsz mozdony állt félkörben és ha a két gyerkőcön múlik, biztosan mindet megmásszák.



Minden mozdonyt képesek voltak úgy megcsodálni, mintha valami teljesen újat látnának, holott némelyikük közt alig volt különbség.


Ugyanilyen 424-est vezetett Tomy nagypapája anno, Varga papa pedig ilyenen zakatolt az iskolába kisgyerekként.


Olyan nagy szerencsénk volt, hogy épp mozdonyversenyt tartottak azon a hétvégén. Íme a fűtőház, ahol itt már bőszen fűtik a kazánokat, és láthattunk gőzöst elindulni, zakatolni is. Igaz, a gyerkőcök nem igazán értették, mért nem ülhetnek fel rá, úgyhogy vegyült az élménybe némi nemtetszés is.


Apának is tartogatott meglepit ez a nap, ugyanis itt állították ki a hírekben beharangozott Meibachot, mely Hortyé volt. (8 sebesség, melyből 3 hátramenet, 200 lóerő, blablabla...)


Itt pedig már fáradtan a gumikerekű vasút előtt, ami nagy meglepetésünkre a park legszűkebb helyeire is befordult, és így mindent megnézhettünk, ahová lábon már nem jutottunk el.


Természetesen még ki se léptünk a kapun, a gyerkőcök máris kérdezték, hogy "ugye holnap is jövünk".